Hogyan éljen egészségesen úgy, hogy közben
nincsenek elvonási tünetei, és még pénzt is spórol?
Forradalom a dohányzásról való leszokásért vívott harcban!
...miután végigsöpört a fél világon, elérte Magyarországot is!
Forradalom a dohányosok életében!
Ön mostantól egy hihetetlenül egyszerű, és megbízható technológiát alkalmazva, minden eddigi dohányzásról leszoktató eszköznél könnyebben, biztonságosabban, és hatékonyabban tud leszokni a cigarettáról! A cigaretta árához képest, egyszeri, minimális befektetést igényel, ami 1-2 hónap alatt megtérül, utána pedig már kezdheti is tervezni, hogy mire költi majd a megspórolt százezreket!
Miért ragaszkodna ön az eddigi nehéz, és szenvedésekkel teli leszokási módokhoz, ahol az eredmény gyakran elmarad! Az elektromos cigarettát használok több mint 95%-a soha nem tér vissza az igazira, maximum néha-néha szív el egy-egy szálat.( pl. szórakozás hevében, ha megkínálják)
A termékkel kapcsolatban a legmeggyőzőbb talán az, hogy már az összes nagy dohányipari cég fejleszti a saját eszközét (jócskán lemaradva). Ebből is látszik, hogy nem tévút!
Nem túlzás tehát, hogy egy forradalomról beszélünk a dohányosok életében világszerte, ami végre elérhető itthon!
Az elektromos cigaretta!
Vagy más néven Elektromos cigi, E-cigaretta, E-cigi, E-cig, E-joy, E-smoke, Oxy gain, Ruyan, Electronic cigarette, E-cigarette, Esmoke, Oxygain, Mikrofiber A dohányzás bizonyítottan legjobb alternatívája, amely hasonlóan néz ki, és működik mint az igazi cigi. Műanyagból van, akkumulátor működteti, az eleje vörösen izzik, cserélhető patronjából nikotint párologtat füstfelhő formájában.
Bővebben:
Az elektronikus cigaretta egy csúcstechnológiás műszaki készülék, amely használatkor hasonló élvezetet okoz, mintha egy hétköznapi cigarettát szívnánk.
Szívásakor ( biotechnológia által) apró NIKOTIN cseppeket lélegzünk be, úgy , hogy mentesülünk a hagyományos káros anyagok szervezetbe jutásától, ezáltal megteremtjük egy sokkal egészségesebb dohányzás lehetőségét.
A modern elektronikai és biotechnológiai elemeket felvonultató e-cigi-t neves szakértők vizsgálták és egyöntetűen méltatták a használatával járó előnyök sokaságát, mint egészségügyi, mint gazdaság és társadalmi szempontokból egyaránt...
A szerkezetben a folyékony nikotint egy mikroporlasztó pumpa a porlasztó cellába nyomja. A nikotint ködszerű cseppekké porlasztja a vibrációs, ultrahangos, magas feszültségű mezőben. A belégzéskor keletkező légáramlat a nikotincseppeket szétszórja, utána meleg pára keletkezik ami a DOHÁNYFÜSTÖT UTÁNOZZA (lásd: Videó bemutató) ,biztosítva ezáltal a dohányos által megszokott ingereket!
Hogyan is működik?
A benne lévő folyékony nikotint és aromákat tartalmazó patronból, valamint a levegőben található páratartalomból hevítés és porlasztást követően vízgőzt, vízpárát állít elő.
Külső szemlélő számára és érzésre olyan hatása van, mintha füstölne.
Különbség az, hogy ez nem füst és nem ég a vége, és csak akkor lép működésbe, ha megszippantjuk. Egyébként automatikusan leáll. Két dologra kell figyelnünk, az akkumulátor töltöttségére és a patron kifogyására. Egyéb gondozást nem igényel. Használata során azonban nem gyújtunk rá. Segít leszokni a dohányzásról!
Fokozatosan csökkentett nikotintartalmú patront használva eljuthatunk a nikotinmentes patronig! (többen eleve nikotinmentes patronnal vásárolták meg és ez is segített megoldani a problémájukat!)
Ez hasonlít a leszokást segítő nikotin tapaszhoz, de az elektronikus cigaretta használatakor a " füstölés " és a megszokott mozdulatok is megmaradnak.
A nikotinos tapasszal ellentétben a beszívások számával:
ÖN FOGJA TUDNI SZABÁLYOZNI, HOGY MENNYI NIKOTIN JUSSON BE A SZERVEZETÉBE!
Az elektonikus cigarettával (rendeltetésszerű használat mellett) extrém, magas nikotin szintet nem tudunk bejuttatni a szervezetünkbe, mert az e-cigi minden kb. 26 slukk után villogással jelzi, hogy két cigarettát elszívtunk, és minden 20 szálnak megfelelő szívás után leál és öntisztítást végez el ! (mert a levegő is tele van kosszal stb.)
1-1,5 doboz cigaretta nikotin mennyiségének elszívása után az akkumulátor kifogy és fel kell tölteni, vagy cserélni!
Ezek után már csak egy kis akarat kell és még a megszokást kell legyőznie!
Ami az elektromos cigaretta mellett szól:
A nikotint leszámítva, más káros összetevőt nem tartalmaz, - van nikotinmentes patron is - nincs passzív dohányzás, nem kaparja a torkunk, nem büdös, nincs igazi füst, nem ég, nem gyújtjuk fel semmit, nem hízunk el, ha le akarunk szokni - bárhol használható, mert nem cigaretta és nem leszünk kiközösítve, lényegesen olcsóbb, mint a cigi, segít leszokni a dohányzásról (ha a használója is komolyan gondolja)
Amennyiben önt zavarják az alább felsoroltak, önnek ajánljuk ezt a terméket:
- A dohányzás miatt egészsége érezhetően kezd megromlani
- Bőre hamarabb öregszik, bizonyos helyeken láthatóan elszíneződik
- Kellemetlen a lehelete, és nem rágózhat minden cigi után
- Kellemetlen szag az autóban, lakásban, és a ruháin(még ha önnek nem is tűnik fel)
- Éves szinten több százezer forintba kerül
- Folyamatosan ki kell rohangálni a nem dohányzó helyekről
- Kollegáit, barátait, családtagjait zavarja, gyakran passzív dohányzásra kényszerítve őket
- Több mint 40 bizonyítottan rákkeltő anyagot juttat szervezetébe minden nap
Amennyiben a fent említett problémák közül legalább kettő önt is zavarja, akkor a megoldás az ön számára az elektromos cigaretta.
Ez a Magyarországon teljesen új, és bizonyítottan működő termék megszólalásig ugyanúgy néz ki, mint az igazi, és ugyanazt a működést, és cselekvéssorozatot imitálja.
Működés közben nikotint párologtat füstszerűen, ezáltal közel ugyanazt a hatást elérve használójában, mint az igazi cigaretta.
A minimális hiányérzetért azonban kárpótol az, hogy több mint 40 rákkeltő anyagot nem lélegez be a füsttel együtt!
Kérjük tekintse meg az alábbi videót a termékről működés közben, és csak utána olvasson tovább.
A termékről még annyit, hogy csak nálunk számít vadonatújnak, amúgy már egy sokadik generációs kiforrott termék, melyet számos orvos, és kutatóintézet ellenőrzött már, és pozitívan értékelte.
Mostanra az összes hibáját, és gyermekbetegségét kiforrta, így mi bátran merünk rá 100 % os pénzvisszafizetési, és műszaki garanciát vállalni.
Igen, jól értette!!!Amennyiben nincs megelégedve a termékkel, küldje vissza, és mi 100%-ban visszafizetjük önnek a teljes vételárat a vásárlástól számított 1 héten belül.
Úgy gondoljuk, ennyi idő alatt el lehet dönteni, hogy valóban megéri-e az árát. A garanciának nincs apróbetűs része, csak annyit kérünk, hogy 1 héten belül a dobozzal együtt küldje vissza sértetlenül a komplett csomagot, amit kapott, és mi felvesszük önnel a kapcsolatot, hogy hová utalhatjuk a pénzt.
Hogy miért merünk ilyen garanciát vállalni?
Egyrészt azért, mert a tapasztalataink szerint szerint 95 százalék körüli az elégedett felhasználók aránya, másrészt pedig még a maradék 5 százalék sem lesz elégedetlen, mert ingyen kipróbálta, nem veszített semmit. És nekünk az elégedett ügyfél a legjobb reklám!
Álljon itt néhány elégedett vásárlónk véleménye a keretes részben.
"Teljesen áttértem az elektronikus cigarettára, normált már nem is tartok magamnál az első egy hónap óta. Már csak akkor gyújtok rá nagyritkán, ha megkínál valaki!"
Pataki István - Kecskemét
"Amióta elektromos cigit használok, túlzás nélkül megváltozott az életem. Már csak napi 1-1 szálat veszek elő, ha nagyon muszáj!"
Horváth Mariann - Budaörs
"Mindenfajta dohányzásról leszoktató eszközt kipróbáltam, de ez az első, amivel nem szenvedek! Köszönöm önöknek, hogy megismertettek ezzel a fantasztikus termékkel!"
Molnár Tímea - Békéscsaba
"Talán még idejében sikerült átállnom, remélem még nem késő! Arról, hogy mennyit spórolok vele, már nem is beszélek!"
Oláh Ferenc - Pécs
Patronok
Az elektromos cigaretta patron csatlakoztatása után működik. Egy patron körülbelül 1 doboz cigarettának felel meg, erőteljes szívás esetén akár kevesebbnek is. Ezek ára 240 ft/db.
Jellegük, és erősségük alapján jelenleg a következő patronok rendelhetők tőlünk e-mailban, vagy telefonon:
A patronok 5-ös dobozban vannak. Későbbi patron rendeléskor a minimális rendelhető mennyiség 4 doboz(azaz 20db.patron).
A modern elektronikai és biotechnológiai elemeket felvonultató elektromos cigarettát neves szakértők vizsgálták és egyöntetűen méltatták a használatával járó előnyök sokaságát, mint egészségügyi, mint gazdaság és társadalmi szempontokból egyaránt..!
A szakemberek egyetértettek abban, hogy az elektromos cigarettának káros mellékhatása jelenleg nem ismert!
A szerkezetben a folyékony nikotint egy mikroporlasztó pumpa a porlasztó cellába nyomja. A nikotint ködszerű cseppekké porlasztja a vibrációs, ultrahangos, magas feszültségű mezőben. A belégzéskor keletkező légáramlat a nikotincseppeket szétszórja, utána meleg pára keletkezik ami a dohányfüstöt utánozza, BIZTOSíTVA EZÁLTAL A DOHÁNYOSOKNAK A MEGSZOKOTT HATÁSOKAT, INGEREKET !!!
A DOHÁNYFÜST 43 FAJTA RÁKKELTŐ ANYAGOT TARTALMAZ!
AZ ELEKTRONIKUS CIGARETTA A NIKOTINON KíVÜL NEM TARTALMAZ KÁROS ANYAGOT !!
Nem tartalmaz: nitrogén-dioxidot, szén-monoxidot, savat, ólmot, hidrogén-cianidot, arzént, ammóniát!
A kutatók szerint a dohányzásról való leszokás egyértelműen hatékony módja, bátran ajánlható mindenkinek!
Párban akció!
Győzze meg párját, barátját, és vegyenek egy dupla csomagot akciósan most 32800 ft helyett 22900 ft-ért, ezzel kiemelkedően a legjobb áron az országban. Az akció a 120 darabos készlet erejéig tart, utána már ebben a formában nem lesz! A rendeléseket beérkezési sorrendben tudjuk felvenni Ezzel két teljes értékű elektromos cigarettához jutnak majdnem egy áráért, és ennél a csomagnál a postaköltséget is mi álljuk! A részletes használati utasítást természetesen küldjük hozzá!
A csomag tartalma:
- 2db akkumulátor
- 2db porlasztó
- 2db porlasztóvédő kupak
-
1db akkutöltő
- 1db hálózati kábel a töltőhöz
- 5db Legfinomabb napérlelte dohány aromájú patron (2 erős 16mg, 1 közepes 11mg, 1 gyenge 6mg, 1 nikotinmentes 0mg)
(Ha elfogytak a patronok, továbbiak rendelhetők 240 ft/ db áron)
- 1db tartódoboz
- 1db angol nyelvű használati útmutató
- 1db magyar nyelvű használati útmutató
- 1db garancialevél
- praktikus tanácsok
Természetesen a 100 % pénzvisszafizetési garancia így is megmarad,
csak ezzel a közel 10 000 Ft.-os könnyítéssel szeretnénk arra ösztönözni: Ne halogassa, rendelje meg most!
Egy darab rendelése esetén
Egy darab terméket jelenleg 16890-ft os bevezető áron tudunk küldeni!
A csomag tartalma:
- 2db akkumulátor
- 1db porlasztó
- 1db porlasztóvédő kupak
-
1db akkutöltő
- 1db hálózati kábel a töltőhöz
- 5db Legfinomabb napérlelte dohány aromájú patron (2 erős 16mg,
1 közepes 11mg, 1 gyenge 6mg, 1 nikotinmentes 0mg)
(Ha elfogytak a patronok, továbbiak rendelhetők 240 ft/ db áron)
- 1db tartódoboz
- 1db angol nyelvű használati útmutató
- 1db magyar nyelvű használati útmutató
- 1db garancialevél
- praktikus tanácsok
Amennyiben még nem győztük meg, van néhány hatásos érvünk az e-cigi mellett:
- nem okoz függőséget, épp ellenkezőleg, segít leszokni az igaz cigiről
- párhuzamosan is lehet a kettőt használni, eleinte mindenki így kezdi
- ön kezdettől fogva kevesebb igazi cigit szív
- nem vonatkoznak önre a dohányzást tiltó szabályok
- nem zavarja a környezetében lévőket
- nincs kellemetlen szaga, nikotint ugyan tartalmaz, de az önmagában nem büdös
- nélkülözi az összes káros, rákkeltő anyagot
- egyszer kell megvenni, és utána a cigaretta áránál jóval olcsóbb, és tartósabb patronokkal ön éves szinten százezreket spórolhat!
- a csomag tartalmaz 5 patront, melyekkel ön azonnal 4000 forintot spórol az igazi cigaretta árához képest!
- kipróbált, letesztelt termék, régóta van forgalomban külföldön, így rossz nem lehet, ön sem nyúlhat mellé
- kockázatmentesen kipróbálható
Az elektromos cigit világszerte próbálják betiltani,
megakadályozni az elterjedését. Nyilván könnyű kitalálni, hogy ez a termék a
dohánygyáraknak, és az államnak mekkora bevételkiesést jelent. Emiatt egy
bizonyos kör komoly ellenkampányba kezdett az e-cigi ellen, hogy megpróbálja
majd önt befolyásolni. Sok ilyen cikket találni az interneten.
Mi ezt nem kommentáljuk. Döntse el ön, hogy mit gondol
erről! Egyelőre még lehet kapni.
Most a 120 darabos bevezető készletek erejégig, és csak addig közel 10 000 ft-os árengedménnyel rendelheti meg az e-cigaretta páros csomagot 22900 ft-os ackiós áron, egy darabot pedig 16890 ft-ért, amiben benne van az áfa is, valamint a 100%-os teljes körű, akadékoskodás mentes Garancia. Ezzel nálunk jut hozzá kiemelkedően legolcsóbban az országban!
És ha ez még nem lenne elég, ön mindkét csomag mellé kap 5 db. patront, ami körülbelül 7 doboz cigarettának felel meg, így ön azonnal megtakarít közel 4000 ft-ot!
A 16890 ft-os alapcsomag esetén a postaköltség 1200-1600 ft, míg a 22900 ft-os dupla csomag rendelésekor ezt elengedjük önnek!
Ezeket az engedményeket nem holmi marketingfogásnak kell tekintenie, egyszerűen csak ez egy új termék, és mi tisztában vagyunk vele, hogy nem könnyű döntés, és nem akarjuk, hogy önnek kockázatot kelljen vállalnia.
Mi megbízunk a termékben, ezért merünk ilyen garanciákat adni, de tudjuk, hogy öntől ezt nem várhatjuk el!Ezért ön nem kockáztat semmit!
Viszont így már semmilyen kifogást sem tud támasztani, mert mindenre az lesz a válasz, hogy akkor, ha nem tetszik, küldje vissza, és visszafizetjük az árát!
Tehát ha nincs több kérdése, rendelje meg az alábbi rész kitöltésével. Miután kitöltötte, és rákattintott a megrendelem gombfeliratra, adatai ejutnak hozzánk, és felvesszük önnel a kapcsolatot adategyeztetés céljából, majd postai utánvéttel küldjük önnek a komplett csomagot garancialevéllel, számlával együtt!
Rendelje meg most, amíg még jár a 30% kedvezmény, minél tovább halogatja, annál inkább kifut az időből! Kezdjen el már most egészségesebben élni, és spórolni!
Ügyfélszolgálat
Az elektromoscigi.com weboldal mögött egy dinamikus, fiatal csapat áll, mely elkötelezett az ön legmagasabb szintű kiszolgálását illetően.
Az alább feltűntetett e-mail cím-en szívesen válaszolunk az összes felmerülő kérdésre, napközben akár pár órán belül, de legkésőbb 24 óra alatt.
A vásárlók igényei alapján szerveztük meg a postai utánvétes rendszert, és a visszavásárlási garanciát
, hogy önnek ne kelljen előre fizetnie, így látja, amit megvesz, ha pedig nem elégedett vele, csak visszaküldi postán, és visszautaljuk az árát!
Természetesen a terméket csak akkor köteles átvenni, ha megfelel a weboldalon látottaknak, tartalmazza a számlát, és a garancia levelet!
Ügyfélszolgálatunk nem csak kérdéseit, de esetleges észrevételeit is várja, hogy a szolgáltatásunkat még inkább az önök igényeihez szabhassuk.
Amennyiben nincs lehetősége e-mailt küldeni, akkor a 20 / 312-8362 számon munkatársaink hétfőtől péntekig 08:45 -től 17:00 -ig elérhetőek, valamint hangposta üzenetet is hagyhat!
Köszönjük megtisztelő figyelmét, további jó egészséget kívánunk, és sok sikert az elektromos cigaretta használatához!
Amennyiben további kérdése van, kérjük, forduljon hozzánk bizalommal: info@elektromoscigi.com